2013/09/03

Egy új ML, egy új honlap, és a 2013-as NaNo cuccok!

Kedves Wrimóim!

Nagyon örömömre szolgál bemutatni társ-ML-emet, bendasht, akit az utóbbi években a fórumokról, ill. a chatről már megismerhettetek. Ezentúl hozzá is fordulhattok óhajjal-sóhajjal-kéréssel, nemcsak hozzám.

Másik nagy hírem, hogy végre van ismét saját honlapja a magyar régiónak, mégpedig ez. Azért a bloggerre esett a választás, mert könnyen kezelhető azok számára is, akik nem jártasak benne, nem kell regisztrálni se, ha hozzá szeretnétek szólni a bejegyzésekhez; és szerintem egészen átlátható (legalábbis az volt a cél). Szóval kényelmes és megfelel az igényeinknek.
Valamint, plusz egy felüleletet nyújt arra, hogy elérhessetek minket, ML-eket, illetve a közösséget. És itt minden magyarul van. Kivéve, ami nem, de az meg megvan magyarázva ;)
Továbbra is kérlek Titeket, hogy a fő kommunikációt a régiós fórumokra összpontosítsátok, de ha úgy alakul, itt is szívesen állunk rendelkezésetekre (meg a chaten, meg NaNoMailben, meg Facebookon).

A harmadik dolog, amit beharangoznék, az az, hogy végre megérkeztek a 2013-as évad nanós cuccai! Pólók, bögrék, matricák, miegymás! Tessék nyugodtan szétnézni a boltban, vannak akciók is, a régebbi nanós évadokból (győztes pólók).

És azt hiszem, első bejegyzésem végére értem. Ha van ötletetek a honlappal kapcsolatban (mit hiányoltok pl.), akkor írjátok meg Bennek vagy nekem és megnézzük, mit tehetünk az ügy érdekében ;) (Statisztika lesz, csak a füzetem most nincs itt...)
Illetve október elején-közepén érdemes lesz ide (is) visszanézni, hiszen október végén ismét lesz Kick-off, amire szeretettel várunk mindenkit! Addig is jó készülődést! *\^o^/*

4 megjegyzés:

  1. Szia, Tika! Jó ötlet ez a blog és örülök, hogy jelentkeztél/-tetek. Sok-sok türelmet kívánok nektek ehhez a novemberhez, kitartást és jó csapatot (az eddigiek azok voltak). :))

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük! Kitartást Neked is a novemberhez! :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Újszülött vagyok az első bében.
    Ma regisztráltam, bár csak nyelvileg és származásilag tartozom a magyar régióba, földrajzilag nem. Az baj?

    VálaszTörlés
  4. Dehogy baj! :) Üdv köztünk!

    VálaszTörlés